Bevallom nektek, ez az édesanya én voltam. Egy évvel második gyermekem születése és a teljes anyai kiégés döbbent felismerése után, aki segítőt keresett magának. Találtam.🙏🏻
Az anyaság egy hosszútáv futás. De ezt az elején még nem érezzük át. Érteni sem nagyon értjük.
Amikor gyermekünk születik, figyelmünk szinte teljes mértékben felé fordul. És ez rendben van! Ez így helyes. Sok helyen olvashattok róla miért. Én most arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy az évek múlásával (és kis korkülönbséggel életet adva még egy gyermeknek, esetleg még egynek) a kimerültség mely mélységeibe juthatunk el anyaként testileg és lelkileg.🍂
Hogyan lehetünk jól? Meg kell szervezzük magunk körül az életet. Ez művészet. És apránként tanulunk bele. Már aki bele akar tanulni. De természetes, hogy segítőkre van szükségünk az úton. Egyedül nem megy. Mert elfogyunk közben. Hallgassatok a belső megérzéseitekre, és keressétek meg a segítőiteket.🦋
Ők azok, akik jelen tudnak lenni, meghallgatnak, szavak nélkül is érzed a támogatásukat, bátorítanak a saját utad megtalálásában. És persze ők is hibázhatnak, akaratlanul megbánthatnak, hiszen emberek, mint ahogy te is. Fontos ezért ezekben a kapcsolódásokban az őszinteség. Elmondani ha megbántottak, tisztelettel, feltételezve hogy nem volt szándékos. Bocsánatot kérni, ha mi voltunk bántóak és erre utólag rájövünk. Igazinak lenni!💖
(Ma nem bírok a kis idealista énemmel, de értitek remélem a lényeget.🤲🏻)
Trombitásné Miterli Gertrúd
06.30.386.85.99
2053 Herceghalom, Petőfi u. 19
© 2023 Created with Royal Elementor Addons