Várandósság és szülés

A várandósság és a szülés egy egyszeri, megismételhetetlen folyamat az ember életében.

Minden várandósság és szülés más, soha semmi sem történik pontosan ugyanúgy. Az elmúlt évek során óriási hangsúlyt kapott ez a téma a nők életében.

Ez több tényezőnek is köszönhető. Egyrészt a pszichológia tudományának újabb és újabb felfedezéseihez, népszerűségéhez. Másrészt a közösségi média felületeken megjelenő cikkeknek és videóknak. Valamint a nők saját élményeinek közösségi média felületeken való megosztásának köszönhetően.

Sokunknak a várandósság és a szülés is egy olyan feladat lett, amit szeretnénk „jól” teljesíteni – természetesen ez szinte lehetetlen vállalkozás. Informálódunk, tanfolyamokon veszünk részt. A szülés körül dolgozó szakemberek és WHO ajánlások sokszor ellentmondásban állnak egymással. Úgy gondolom, nem könnyű dolog ebben a információkban elárasztó időszakban várandósnak lenni és a szülésre készülni.

Egy várandósság sokféleképpen érkezhet – tervezetten vagy váratlanul ¬– az életünkbe, mint ahogy a szülésre való készülés is többféle módon valósulhat meg. Egyik nőnek a kórház adta orvosi felkészültség és környezet adja a biztonság érzését. Másik nőnek az otthoni félhomály, szülőmedencével és egy gyakorlott bábával jelenti a biztonságot. Ebben is több út létezik.

Pszichológusként abban tudom támogatni a hozzám érkező nőket, hogy ebben az információs zajban, kapcsolódhassanak saját érzéseikhez, megélésükhöz, intuíciójukhoz, ezáltal megtalálva saját útjukat a várandósság és szülés kapcsán.

Kinek ajánlott ez a konzultáció?

  • Várandós nőknek, akik szeretnének tudatosan készülni a szülésre és az anyaságra
  • Édesanyáknak, akik a szülésélményüket szeretnék feldolgozni
  • Akik nehéz érzésekkel, bizonytalansággal, félelemmel küzdenek az anyaság útján
  • Akik szeretnének mélyebben kapcsolódni önmagukhoz és gyermekükhöz


A konzultáció egy támogató, bizalommal teli folyamat, ahol nincs jó vagy rossz válasz, csak az édesanya saját, hiteles megélése. Hiszem, hogy minden anya magában hordozza azokat a válaszokat, amelyekre szüksége van – én pedig abban segítek, hogy ezek felszínre kerülhessenek.

Díjazás

Személyes vagy online
Egyéni konzultáció
60 perc / alkalom
20.000 Ft

Kapcsolatfelvétel

    Kapcsolatfelvétel

    Trombitásné Miterli Gertrúd

    06.30.386.85.99

    2053 Herceghalom, Petőfi u. 19

    © 2023 Created with Royal Elementor Addons​